Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Fékdráma, Russell-villanás, duplázó McLaren – volt izgalom a Kínai Nagydíjon

Fotó: Meredes A 23 éves Piastrinak ez volt pályafutása harmadik - idei első – futamgyőzelme. A kettős McLaren-siker valójában az egész versenyen nem forgott veszélyben, harmadikként George Russell, a Mercedes brit versenyzője ért célba. A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája negyedik lett, megelőzve a két Ferrarit: Charles Leclerc ötödikként, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton pedig hatodikként zárt. A rajt után Piastri magabiztosan megtartotta az első helyet, Norris pedig megtámadta és meg is előzte Russellt, ezzel feljött másodiknak. A dobogós helyeken száguldók mögött Hamilton, Leclerc, valamint Verstappen következett. A 14. körig nem változott a sorrend, akkor előbb Hamilton, majd Verstappen, illetve Piastri és Russell is a boxba hajtott kereket cserélni. A 16. kör elején Norris és Leclerc is friss abroncsokat kapott, a McLaren brit versenyzőjét pedig Russell lendületből meg tudta előzni, amikor visszatért a pályára. Rövidesen ugyanakk...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Médiapiac

Gondola

Gyilkos a házban

Mézesvölgyi Nyár

Március

Digitális témahét