Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Tizenhárom vonalat vesz a MÁV-tól a GYSEV júliustól üzemeltetésre

A közleményben felidézték, hogy az új esztendő első napjaiban megfogalmazott 10 miniszteri vállalás egyike volt, hogy a Dunántúl északnyugati részén az - immár magyar irányítás alatt lévő - GYSEV Zrt. veszi át a MÁV-csoporttól egyes vasútvonalak üzemeltetését, az így felszabaduló járművek pedig az ország keleti részében állhatnak szolgálatba. Felidézték: Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején tartott KözlekedésInfón jelentette be, hogy a GYSEV erőforrásai ezentúl nagyobb arányban kerülnek bevonásra a magyarországi vasúti közlekedésbe. "Összeadjuk a két magyar irányítású vasúttársaság, MÁV és a GYSEV erőforrásait" - fogalmazott a 10 vállalás szövegében. Ismertették, ennek megfelelően az idei nyári főszezontól kezdve a GYSEV jelentős többletfeladatokat kap: a vasúttársaság ebben az évben mintegy 752 kilométer vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól. A két vasúttársaság vezető szakemberei az elmúlt hetekben véglegesítették az átadás-átvétellel érintett v...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Médiapiac

Gondola

Jászai Gellért