Amikor először megláttam Laurát, éppen egy kávézó teraszán ültem, a telefonom fölé görnyedve. Egy barátom lemondta az aznapi találkozónkat, így egyedül kávézgattam, amikor egy nevetésre felkaptam a fejemet. Nem az a harsány, feltűnő nevetés volt, inkább könnyed és tiszta, boldog, mintha egy tavaszi reggel kelne életre benne. Ahogy odafordultam, megláttam őt.