Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A Kúria elnökének újévi köszöntője egy nyílt fenyegetés volt

Az idő igazolni fogja, hogy jó döntést hoztam, amikor lemondtam a bírói tisztségéről – mondta Laczó Adrienn, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának tanácselnöke. A november végén lemondott bíró a KlikkTV Mélyvíz című adásában úgy fogalmazott, gyerekkora óta bírónak készült, 24 éve ítélkezik, de a mai szervezet már nyomokban sem emlékeztet arra, ahol kezdett. Elmondta, hogy már aláírt egy ügyvédi irodához, „az egyik legnagyobb, gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó budapesti ügyvédi irodánál, a Horváth Lóránt Ügyvédi Irodánál” lesz partner. Laczó Adrienn a műsorban arról is beszélt: a Kúria elnökének újévi köszöntője egy nyílt fenyegetés volt. Megfenyegette azokat a bírókat, akik aggályaikat fejezték ki az Igazságügyi Minisztérium által javasolt és az Országos Bírói Tanács által elfogadott igazságügyi reformcsomaggal kapcsolatban. „Sok minden más mellett az is volt a célja, hogy kifejezetten felhívja a kúria bíráinak figyelmét: hogy nem tűri el az ellentétes véleményt, a kibe...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu