Kifosztotta a nagyit az éjjel, nem térült meg a kár
Az Egri Járási Ügyészség egy 21 éves férfi ellen emelt vádat - adtak ki tájékoztatást az ügyről. A vádirat szerint a fiatal felnőtt tavaly februárban Egerszalókon a nagymamájánál tartózkodott, aki már aludt. Az unoka ezt kihasználva elemelt a rokona párnája alatt lévő pénztárcából 84. 000 forintot, mely összeg nem térült meg. A járási ügyészség kifosztás bűntettével vádolja az unokát. A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, valamint azt is, hogy a bíróság rendelje el az elkövető pártfogó felügyeletét és kötelezze a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére. Az Egri Járásbíróság már döntést is hozott az ügyben, és a vádlottat bűnösnek mondta ki kifosztás bűntettében, ezért őt egy év hat hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek a végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. A járásbíróság az egyéb kérdésekben – így a polgári jogi igény vonatkozásában – is osztotta az ügyészség álláspontját és a vádhatóság indítványaival egyező döntést ...
- Hirdetés -