Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Nem örülhet Ruzsa Csaba: tovább folyik a nyomozás az ügyében

Péterffy Attila korábbi jobbkeze, legfontosabb munkatársa és (volt) alpolgármestere - immár novembertől tanácsadója -, Ruzsa Csaba törvénytelenül vehetett fel – a Tiszta Kezek számításai szerint – nagyságrendileg 40 millió forintnyi közpénzt. Ruzsa ugyanis egy cégtől is fizetést vett fel közel 2 éven keresztül, miközben alpolgármester volt, de ezt a törvény esetében tiltja. Így a TK szerint az ezen időszakban felvett alpolgármesteri fizetését, vagyis ezt a 40 millió forint körüli összeget, vissza kell fizetnie. Péterffy Attila elismerte, hogy tudott Ruzsa céges megbízásáról, de ennek ellenére kifizette neki a közpénzt is, a Tiszta Kezek szerint ezzel azonban bűncselekményt követett el. Számos furcsaság, sőt "hanyagság" jellemezte eddig a hatóságok részéről a Ruzsa Csabát érintő eljárásokat, amit korábban a rendőrség meg is szüntetett. Most azonban a Pécs Aktuál úgy értesült, Bognár Szilvia részletes beadványára, panaszára, az ügyészség megvizsgálta az eddigi nyomozati anyagokat, és ...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Zuhant a forint

vasarnap.hu

10perc.hu