Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Megtörtént: menesztették Máté Csabát Debrecenben; Juhász Dorka történelmet írt

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk: Megtörtént, amit napok óta sejteni lehetett. A Debrecen vezetősége a szombati, Fehérvár FC ellen 2–0-ra elveszett bajnoki mérkőzés után menesztette Máté Csaba vezetőedzőt. A szakember nem tudta megállítani a csapat zuhanását, irányításával öt bajnokin ötször kapott ki a Loki, így a hétszeres magyar bajnok jelenleg a 11. a tabellán, kieső helyen áll – a korábban a Ferencvárossal tíz tétmeccsből kilencet megnyerő vezetőedző ezúttal kudarcot vallott. A kispadra ideiglenes újra visszatérő 50 éves, 35-szörös válogatott Dombi Tibor lapunknak azt mondta: „A kudarcok hatására elbizonytalanodott a csapat, félelem lett úrrá a játékosokon. Ezt az időszakot éljük most, s azzal tudnánk leginkább segíteni, ha futballistáink nem egymásban, hanem önmagukban keresnék a hibát.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten