Az emberi elme számára – de legalábbis a legtöbbünknek – felfoghatatlan változásokat hoznak az elkövetkező évtizedek. Az elmúlt fél évszázad szocializációs környezete nem tanított meg bennünket arra, hogy akár egy emberöltő alatt leszünk kénytelenek igazodni valami gyökeresen máshoz. Szélsőséges klímajelenségekhez, eszkalálódó háborús konfliktusokhoz, láthatáron belül kerülő erőszakos magatartásokhoz. Élnek még jó néhányan a második világháború fegyverropogását, veszteségeit és túléléseit zsigereikben hordó nagyszüleink közül, de tapasztalati örökségük nem elegendő a huszonegyedik század kihívásainak megoldásához. A világhatalmi rendszer szétesőben, a természeti környezet is kíméletlenül jelez, az erőforrások fogytán, ahogy a béketűrés is. Az összeomlástól mégsem érdemes rettegnünk, mert a rettegés egyrészt sehová sem vezet, másrészt mindig lehetnek kevésbé rossz forgatókönyvek. Valamilyen civilizáció biztosan megmarad. Már elkezdődött a történet, amely eldönti, milyen.