Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Ahogy napra pontosan harminc éve, úgy most is elvérzett Pécsett a Sopron!

Cserkuti András megérezte, hogy mit kell ma posztolni a Facebook-oldalán. Harminc éve történt megjegyzéssel tett ki képet egy olyan Dunántúli Napló-cikkről (amit egyébként korábbi kollégám, Horváth László jegyzett), amely a PVSK-Dália–SVSE-GYSEV bajnokiról tudósított. Egy rangadót ki lehet pipálni, adott címet az anyagnak a szerző, miután a Rátgéber László vezette lányok 69-59-re legyőzték a vendégeket. Nos, napra pontosan harminc évvel később is ki lehetett pipálni egy rangadót! Az immár Zseljko Djokics irányította pécsi egyetemi csapat, az NKA Universitas Pécs ugyanis megmutatta oroszlánkörmeit a Sopron elleni bajnokin. A hazaiak nagyon harciasak voltak, kőkeményen védekeztek, aminek meg is lett az eredménye: a harmadik negyedben csak nyolc pontot kaptak, és az utolsó felvonás előtt 52-38-ra vezettek. Úgy tűnt tehát, hogy gyakorlatilag meg is van már a győzelem, de a hajrá – némileg váratlanul – mégis izgalmas lett. A vendégek ugyanis előbb tíz ponton belülre lopakodtak, majd a 37...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten