Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Pocsék töréstesztet produkált a kínai származású Chevy, vételre sem ajánlják

A latin-amerikai és karibi térség autóira vonatkozó törésbiztonsági program „zéró csillagosra” értékelte a Groove biztonságát. Szerintük legfőbbképpen azért nem szabad venni ilyen autót, mert frontális ütközéskor „instabil”. A Chevy Groovot kevesen ismerik, hazai, illetve európai piacon nem is kapható. A körülbelül négy éve debütált Groove lényegében kínai autó, egy átcimkézett Baojun 510-es, amelyet latin-amerikai és közel-keleti piacokra exportálják, de ott már a Chevrolet színeiben fut. A kis crossoverben leginkább az ára miatt vonzó, mindössze 12 ezer dollárrol, vagyis átszámítva közel négymillió forintról indul. Nagyjából ezzel véget is ér a vonzereje, mert az autó nem egy életbiztosítás, ha hinni lehet a Latin Új Autó Értékelő Programnak (Latin NCAP). A kompakt modell nulla csillagos értékelése az ötcsillagos skálán azért járt, mer frontális ütközéskór "instabil szerkezetet" mutatott, és a sofőr mellkasának, térdének és lábfejének védelme „jelentéktelen” volt. Az oldalütközési...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten