Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Sosem lesz vége az orbáni sajtó-helyreigazítási pereknek?

Orbán Viktor nem képes beletörődni a vereségbe, még akkor sem, ha azt a jog méri ki rá: az általa a Pécsi Stop ellen indított sajtó-helyreigazítási perben nem fogadta el a számára kedvezőtlen másodfokú ítéletet, az ügy megy felülvizsgálatra a Kúriára. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. A 24.hu ellen indított perének másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtábla eljárási szabálysértés miatt új eljárásra utasította az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszéket. A Hírklikk elleni perben a másodfok még hátravan, arra majd valamikor novemberben kerülhet sor, míg a Klubrádió ellenit október 8.-án tartják – ez utóbbi érdekessége, hogy egyedül ebben ítélt Orbán javára az első fok. A kormányfő magánemberként indította sorozatban ezeket pereket, miután az érintett médiumok ismertették a Spar vezetőjének egy osztrák szaklapban megjelent interjúját, aminek a tartalma nem volt kedvére való.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten