Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

„Iványi Gábor vagyok, mint ahogyan ti mind Iványi Gáborok vagytok”

Többmillió forint gyűlt össze pénteken este Budapesten, az Iványi Gábor bezáratott iskoláinak a diákjai, és természetesen Iványi Gábor, valamint a MET és az OKE melletti szolidaritás kinyilvánítására szervezett demonstráción. A pontos összeget majd hétfőn tudják megmondani. Az eseményen többezren vettek részt, művészek sora állt ki, habitustól függően ki indulatosan, ki iróniával, ki pedig halk szóval, verssel, dallal, rövid beszéddel, videóüzenettel. Indulatoktól sem volt mentes a mintegy két és fél órás megmozdulás. Közben, ha lassan is, de gyűlnek az aláírások a Sára Botondnak címzett nyílt levélen.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten