Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Megerősödött a magyar vitorlázók helye a világ élvonalában a párizsi olimpián

Telt házas közönség várta Balatonfüreden, a Kékszalag Port kikötőben Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt, akik stílszerűen a magyar vitorlázás jelképes központjában, a Balaton partján számoltak be élményeikről és fogadták a hazai vitorlás közösség köszöntését. Vadnai Jonatán 4. helyezése történelmi siker a magyar vitorlázás számára, hiszen korábban még az első tíznek rendezett éremfutamba sem sikerült bejutnia az ILCA7, korábban Laser hajóosztályba magyar versenyzőnek. „Senkit sem támogattak úgy a honfitársaik, mint minket, magyarokat. Az, hogy ennyire tudunk örülni egy 4. helyezésnek, hihetetlen nagy erőt ad és szeretném ezt megköszönni a közönségnek.” – mondta Vadnai Jonatán. Érdi Mária, aki aranyéremre esélyesként, 2023-as világbajnokként, idei Európa -bajnokként érkezett az olimpiára, sérülés miatt komoly fájdalmakkal kezdte meg a versenyeket Marseille -ben, a párizsi olimpia vitorlásversenyeinek helyszínén. Később két futamgyőzelemmel mutatta meg, hogy továbbra is ott van a csúcson....

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Gyorsan nő az indiai PC piac

vasarnap.hu

10perc.hu

Hódít az e-sport láz