Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Megdöbbentő videó került elő az Árpád hídi balesetről

Budapest III. kerületében, a Tavasz utcában állt meg pihenni egy taxisofőr nő 2024. július 3-án éjszaka. Az asszony a kocsija mellet dohányzott, amikor 22 óra 20 perckor egy idegen férfi beült a volán mögé. A nő próbálta megakadályozni, de a férfi – némi dulakodást követően – elhajtott a kocsijával. Forgalommal szemben ment fel az Árpád hídra, már itt ütközött egy, a lehajtón szemben, szabályosan közlekedő autóval, ekkor még nem sérült meg senki. A képre kattintva megnézheti a véletlenül készült TikTok-videót. A hídon továbbra is a forgalommal szemben haladt Pest irányába, majd a margitszigeti lehajtó után okozott balesetet, ebben egy személyautó és egy másik taxi volt érintett. A hármas ütközésben az elrabolt taxit vezető 43 éves férfi, valamint a szemben közlekedő Suzukit vezető 34 éves férfi és 32 éves női utasa a helyszínen életüket vesztették. A másik taxi vezetőjét és három utasát a tűzoltók vágták ki a roncsból, majd a mentők kórházba vitték őket. A balesetről először itt, ma...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu