Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Példaértékű beruházás! Csúszdaparkot mentettek meg az enyészettől Harkányban

Évekig várt jobb sorsára a bezárt, orfűi aquapark csúszda-komplexuma. A harkányiak meglátták benne a lehetőséget. - Egy kerékpározás alkalmával fogalmazódott meg bennem, mi lenne, ha ez a csúszdapark nálunk lenne - mondta Szilágyi Tibor, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elnökségi tagja. Az átadó után a gyerekek szinte azonnal felrohantak a csúszdára A fürdő 240 millió forintot különített el a 18 méter magas szerkezet megvételére, átszállítására, felújítására és felállítására. Mind a fürdő-, mind pedig a város vezetése büszke arra, hogy mindezt önerőből tudták finanszírozni. - Az elmúlt ciklusban jelentős fejlesztések történtek a városban, összesen 5 kormányhatározat foglalkozott a harkányi fürdő fejlesztésével és nagyságrendileg 5,5 milliárd forintot kaptunk az egyéb fejlesztésekre, felújításokra. Ez a csúszdapark viszont teljesen más. Ezt a fürdő önerőből vásárolta. És ez az első olyan nagyobb lépés, amit azután tettek, hogy minden hitelt kiegyenlítettek - mondta Baksai Endre Tamás, Hark...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu