Ünnep utáni csend szitál a kórház folyosóján. Megnyúlik a tér, amikor elindulok – némán imádkozom azért a kislányért, aki titokban talán királylány, csak most a palotában kellett hagynia a koronáját. A sarokból ébredező álmok integetnek, otthonról hozott illatok dobozba zárva várják a megfelelő pillanatot. Négy menetelő láb kottáz jókedvet, két piros orr látszik a kanyarban. Bohócdoktorok vagy inkább bohócangyalok – láttam őket hajnalban, amikor megszületnek a ki nem mondott vágyak.