Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A pécsi fiúk motiváltak, jöhet a Sopron elleni csata!

Az első négybe jutás, vagyis az elődöntő nem jött össze a pécsi csapatnak – igaz, közel sem ilyen célokat fogalmaztak meg az újoncnál a szezon előtt. Azzal, hogy az alapszakaszt a legjobb nyolc között zárta az NKA Universitas Pécs, már elérte azt, amit akart, bennmaradt az élvonalban, így a folytatás már amolyan bónusznak tekinthető. Ettől még persze fájt, hogy a negyeddöntőben egyetlen meccset sem tudtak megnyerni Kovács Péterék a friss kupagyőztes Szolnok ellen, de el kell ismerni, az Olaj jobb, erősebb, tapasztaltabb csapat. Az a párharc lezárult, a bajnokságnak viszont nincs vége, ugyanis el kell dönteni, hogy az 5-8. helyek közül melyiken végeznek Csirke Ferenc tanítványai. A következő ellenfél a Sopron lesz, az első meccsre holnap 19.00 órától kerül sor az NKA Arénában, ez a csata pedig két győzelemig tart – vagyis nagyon fontos lenne megnyerni az első, hazai mérkőzést! A januári pécsi bajnokin 89-83-ra kikaptak a vendégek, s miután Scherer Bálinték továbbra is nagyon motivált...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

Ungváry Zsolt: Üdvözlégy, Caesar!

10perc.hu

Megjelent Dua Lipa új lemeze