Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Régi pompájában ragyog a kalocsai Ifjúsági Ház – galériával

– Több pályázatnak és egyedi támogatásnak köszönhetően 2020 óta mindösszesen 237 millió forintot fordítottunk az Ifjúsági Ház felújítására. A mai napon ki tudom jelenteni, hogy az épület kívül-belül teljesen megújult. Nagy büszkeségünk, hogy a felújítás utolsó befejező szakaszát, a több mint 60 millió forintból megvalósuló külső felújítást a város önkormányzata, a gazdasági ereje erősödése következtében, önerőből tudta finanszírozni – mondta Filvig Géza polgármester azon a keddi ünnepségen, amelyet a város emblematikus épülete, az Ifjúsági Ház felújításának befejezése alkalmából rendeztek.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Ilyés Márton kilép a Momentumból