Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Zene a fák alatt minden korosztálynak Nagymegyeren

Nagymegyer | A Zene a fák alatt rendezvénysorozatot másodszor rendezik meg Nagymegyeren, aminek idén már a kicsik is jobban örülnek. Az első alkalommal ellentétben most nyáron, a szokásos koncertek és a filmek elé már gyermekprogramokat is szerveztek. Az esemény főszervezője a 2015 nyarán alapult SNITT Polgári Társulás, akik már évek óta filmvetítéseket szerveznek a város különböző pontjain. Nem is akármilyeneket. A igényesebb filmek kedvelőnek sok örömet okoztak már. „Feleségem, Katona Réka által magam is közelebb kerülhettem a SNITT-hez. Úgy három évvel ezelőtt gondolkodtunk el azon, hogy hogyan lehetne még inkább felpezsdíteni a nagymegyeri kulturális életet és a filmvetítéseket is rendszeresebbé tenni. A Zene a fák alatt rendezvényünket elsőként a Mátyás-fa köré szerettük volna szervezni, amit sajnos nem tudunk kivitelezni, maradtunk végül a termálfürdő sétányának parkjában. A Kultminor Kisebbségi Kulturális Alap és Nagymegyer város anyagi segítségével elkezdhettük a programok s...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu