Újabb pécsi büszkeség: a Radó Pince is bekerült a Pécsi Értéktárba
A Radó Pince is bekerült a Pécsi Értéktárba.
- Hirdetés -
A Radó Pince is bekerült a Pécsi Értéktárba.
A 19 éves Anna egy walesi kastélyiskolába jár, ahol több trónörökös is végzett.
Máté Kriszta és Bárdos András 19 éves lánya, Anna egy olyan elit, 12. századi kastélyban működő walesi bentlakásos iskolában tanul, ahová európai trónörökösök is járnak.
Máté Kriszta és Bárdos András 19 éves lánya, Anna egy olyan elit, 12. századi kastélyban működő walesi bentlakásos iskolában tanul, ahová európai trónörökösök is járnak.
Október 17-én rendezik meg a Roma Büszkeség és Méltóság Napját Budapesten, amelynek keretében a résztvevők egy kiáltványt is bemutatnak az együttműködés jegyében.
A jövőben havi egy alkalommal szentmisét is tartanak a község régi templomában, amit felújítottak.
Szakmai tudásával, elhivatottságával, kreativitásával nap mint nap gazdagítja az iskola közösségét.
Három ütemben újítanák fel a jövőre százéves makói Bérpalotát.
Országos díj várományosa a somogyi dombok között kanyargó kerékpárút.
Drogkartellek háborúskodása a színpadon, operajátszás a szakvásárok negyedében, egy rendezvényközpontban: kint és bent is különleges állapotok uralkodnak a Kölni Opera Tancredi-bemutatóján. Jan…
Elindult a Fidesz oldalán az ÁVH-figyelő – írta szerdán reggel Orbán Viktor pártelnök, -vagy megbízott segítője- a Facebookon. Akiket felvillanyozott a hír és észvesztve kattintgatni kezdte, hogy…
Idén ismét komoly eredményekkel tették le névjegyüket a megye hajtói.
Hamarosan újabb Büszkeség és balítélet feldolgozást láthatunk a Netflix jóvoltában és már a premierdátum is megvan! Jön az új Büszkeség és balítélet sorozat a Netflixre – itt van minden, amit tudni…
Egy 1,693 kilogrammos burgonya nyerte a pityókaversenyt az Alcsíki Gazdanapokon. A székelyföldi alapélelmiszer mögött évszázados hagyomány áll, termesztését azonban ma egyre több nehézség kíséri.
Az orosz légierőben használt, ötödik generációs Szu-57-es vadászgépek legújabb szériája már „új műszaki konfigurációban” álltak hadrendbe, a fejlesztések az ukrajnai harctéri tapasztalatokon…
Felsőtárkány az elmúlt időszakban több nagy fejlesztésbe is belevágott, miközben a település egyik legnagyobb értékét továbbra is az összetartó helyi közösség jelenti.
Jane Austen egyik legismertebb szerelmi története újra képernyőre kerül, ezúttal egy hatrészes Netflix-sorozat formájában. A főszerepekben Emma Corrin lesz Elizabeth Bennet, Jack Lowden pedig Mr…
Makó Szilveszter képei világszerte híresek, Rihanna a kedvenc fotósának nevezte.
A német válogatott szövetségi kapitánya is reagált az AfD tartományi választási győzelmére.
Szita Károly polgármester kiemelte, hogy minden területen fontos az informatikai tudás.
Megosztotta a Netflix a legfrissebb hivatalos fotókat a klasszikus történet új változatáról.
A Netflix mutatja be a Büszkeség és balítélet korábban már beharangozott új változatát, amely hatrészes miniszéria formában lesz megtekinthető.
A Woodo egy vérbeli kényelemjáték, ami bár könnyed, mégsem mindig kifejezetten könnyű.
21 éve mutatták be a mozik Joe Wright Büszkeség és balítélet című filmjét, Jane Austen 1813-ban megjelent regényének adaptációját. Elizabeth Bennet és Mr. Darcy történetét a rendező Keira Knightley…
Másfél évszázados fennállását ünnepli idén a 2310 méter hosszú Andrássy út, amely Terézvároson át köti össze a belvárost a Városligettel. A földalattival együtt 2002 óta világörökségi védelmet élvez…
Dóka Klára-díjat kapott Lengvári István, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltára igazgatóját.
Hajrá atléták, hajrá Budapest, hajrá Magyarország! – így köszönti a hétvégi, exkluzív eseménynek számító Atlétikai Világdöntőt a miniszterelnök, aki büszke arra, hogy Budapest újra a sportvilág…
Négy év állás után az új akkuval azonnal életre kelt a magyar pajtában, vastag por alatt rejtőző, öreg Mercedes-Benz dízelmotorja.
Az Országgyűlés elnöke nemcsak számára, de az egész ország számára különleges személyekkel találkozott a Berlinből Budapestre tartó járaton, amiről közösségi oldalán számolt be.
A magyar divat is kapott egy emlékezetes pillanatot a világ egyik legrangosabb filmes vörös szőnyegén!
Victoria nem tudta, hogyan értékelje a látványt.
Apró GPS-jeladók segítenek ezentúl nyomon követni nyolc Kiskunságban nevelkedett túzokcsibe mozgását.
Mutassuk meg az országnak Somogy csodáit: indul az Év Kilátója és az Év Turistaháza verseny!
Kubatov Gábor klubelnök Facebook-oldalán posztolt az FTC Európa Liga főtáblára jutását követően.
A kemma.hu idén is meghirdette nagy népszerűségnek örvendő Színötös pályázatát.
Helyi termékekkel és kulturális, turisztikai értékekkel mutatkoztak be.
Bemutatjuk azokat a Fejér vármegyei gyerekeket, akik kitűnően zárták a tanévet.
Vannak filmek, amelyek után az ember egy kicsit nehezen tér vissza a jelenbe. A Büszkeség és balítélet pontosan ilyen: gyönyörű angol tájak, régi házak, hosszú séták, kimondatlan érzelmek és persze…
Több Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendvédelmi dolgozó munkáját ismerték el Budapesten.
A különleges, nádtetős épület 1971-ben, a Vadászati Világkiállításra épült.
p class"text-align-justify"A hétre is jutott örömteli sporthírekből, ugyanis Bebők Lara, a DKSE kajak-kenu szakosztályának fiatal tehetsége remekül szerepelt a közelmúlt fontos megméretésein…
Sákovics Péter nagyot játszott a Hollandiában, Rotterdamban rendezett racketlon világbajnokságon.
A norvég Kormányzati Nyugdíjalap (GPFG) 2026 első félévében rekordmagas, 9,4 százalékos hozamot ért el, ami koronában számítva a valaha mért legjobb féléves eredmény – derül ki a Norges Bank…
A kemma.hu idén is meghirdette nagy népszerűségnek örvendő Színötös pályázatát.
Mondvacsinált és lazán elnevezett kutatásokat végzett a Századvég az Orbán-kormánynak. Most kiderült, milyen „munkák” folytak állami megrendelésre, milliárdokért.
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő vállalkozását. A feljelentésre nemcsak védekezéssel, hanem egy gondosan…
Feljelentést tett a Miniszterelnökség Orbán Viktor közösségi médiás tartalmainak megjelentetésével kapcsolatban. A Fidesz szerint politikai okokból támadják Kaminski Fannyt, a volt kormányfő…
Kaminski Fanny, Orbán Viktor korábbi sajtótanácsadója reagált a Miniszterelnökség feljelentésére a közösségimédia-szerződések ügyében.
Kaminski Fanny elfogadja, hogy egy új kormány felülvizsgálja elődje szerződéseit, azt viszont nem, hogy „egy tisztességesen működő magyar vállalkozást kiragadott számokkal, elhallgatott tényekkel és…
„Köszi, Bálint! ” – üzente a kancelláriaminiszternek Orbán Viktor korábbi munkatársa.
- Hirdetés -