Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A botrányos turul után baloldali szobrászt kért fel a Hegyvidéki Önkormányzat egy új világháborús emlékműre, az alapásásnál tömegsírt talált a Városmajorban

Ez nem egy politikai jelzőtábla. Ez a hosszú távú emlékezet szobra – mondja Mohácsi András szobrász „Emlékkő” alkotásáról, amelyet múlt csütörtökön avattak fel a városmajori Jézus Szíve-templom előtti kertben. A Hegyvidéki Önkormányzat írta ki a pályázatot egy új köztéri szoborra, amely a második világháború XII. kerületi civil és katonai áldozatainak állít emléket. Azért épp ezen a helyen, mert „itt, a Városmajor környékén voltak azok a tömeggyilkosságok, ahol ortodox zsidó szeretetotthont, kórházat, rendelőintézetet gyújtottak fel, betegeket öltek meg a nyilasok 1945 januárjában – ha úgy tetszik, ez volt a fókusza a tömeggyilkosságoknak" – mondta korábban Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere. Mikor a szobor alapját ásták, valóban emberi csontokra is bukkantak. A kiírásban szerepelt, hogy az alkotás olyan absztrakciót valósítson meg, mely tágabb értelemben képviseli az érintetteket, befogadó legyen, amelyben mindenki magára ismerhet – vallásától, nemzetiségétől, társadalmi hovat...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu