Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Új elnökség alakul hamarosan a Kosársulinál

Közleményében azt írta a Vásárhelyi Kosársuli, Dr. Elek András elvei mentén olyan elnökség alakulhat a következő hetekben, amely az eddigi hagyományokat folytatva, a minőségi hódmezővásárhelyi utánpótlás nevelését tűzi ki célul. A szervezet vezetésébe a tervek szerint olyan, a sportághoz ezer szállal kötődő szakértőket és szakembereket vonnának be, akik az eddig képviselt értékek mellett a jövőben sikeresen és eredményesen működtethetik az alapító elnök által felépített hagyatékot. Új elnökség alakul hamarosan a Kosársulinál appeared first on Vásárhely24.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu