A hüllőkről sokáig szeretünk úgy beszélni, mintha biológiai automaták lennének. Esznek, melegszenek, elbújnak, aztán kezdődik elölről a program, mintha a terráriumban csak egy nagyon szép, pikkelyes képernyőkímélő futna. A viselkedéskutatás az utóbbi években egyre több ilyen leegyszerűsítést bont le. A leopárdgekkóknál például már nemcsak azt vizsgálják, hogy képesek-e tanulni, hanem azt is, meddig őrzik meg […]