Ha ez könyv lenne, most visszapörgetném a lapokat a már megírt fejezetekhez. Jó lenne tudni, miről elmélkedtem három vagy öt éve ugyanerről. (Nagyobb lélegzetű mű esetében nem árt újraolvasni a papírra vetett, véglegesnek hitt fejezeteket, hiszen frissíteni kell az emlékezetet, igazítani a szöveg múltját a jelenéhez. Ezért van az, hogy kicsit egyszerre ír mindent az ember: a regény elejét, közepét és végét. Sokan örülnének, ha ez a képlékenység a saját életükben is működne, ha bele tudnának nyúlni a már megélt/leírt eseményekbe és így felszámolni a nagyobb tévedéseket. Csak hát kérdés: nem a botlásaink és kudarcaink formálnak minket a legjobban? Ha ezeket átírjuk, akkor nem magunkat írjuk át folyamatosan?) Most viszont prózaibb okok miatt lapoznék vissza, jó lenne tudni, mi mindent írtam már össze a gyerek születésnapja kapcsán. Amikor elkezdtem ezt a folyamot, négyéves volt, vagyis azóta nyolcszor dolgoztam fel a „témát”, mit sem változó érzelmekkel. (A szöveges feladat megoldása k...