Antonelli drámája után Leclerc ünnepelhetett Silverstone-ban
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban. A 28 éves pilótának ez az idei második és pályafutása kilencedik futamgyőzelme. Leclerc mögött másodikként a hazai környezetben versenyző George Russell végzett a Mercedesszel, míg a harmadik helyen a hétszeres világbajnok, szintén hazai futamát teljesítő Lewis Hamilton ért célba a másik Ferrarival. A világbajnoki pontversenyben vezető Andrea Kimi Antonelli sokáig jól állt, ám egy technikai hiba miatt csak a kilencedik helyen ért célba, végül pedig időbüntetése miatt 16. lett, és nem szerzett pontot. Noha a rajt pillanatát jól kapta el az élről induló Antonelli, valami problémája volt […] A Antonelli drámája után Leclerc ünnepelhetett Silverstone-ban nevű cikk a Körös Hírcentrumon jelent meg.
- Hirdetés -
