„A tartós, nem választott magány közvetlenül változtatja meg az észlelésünket, a gondolatainkat, az agyunk szerkezetét, kémiai összetételét: így idővel egyre nehezebben tudunk kikecmeregni belőle” – írja Milanovich Domi a Lelki társad hírlevelünkben. Szerinte ahelyett, hogy szégyelljük a magányunkat, fontos megkérdezni: hova tűnt a valahová tartozás infrastruktúrája?