Örülök, hogy egyre többen állnak a nyilvánosság elé olyanok, akik nem értettek együtt a történtekkel, és jobbnál jobb történeteket mesélnek el a pokol tornácáról. Erre szükség van ahhoz, hogy minél többen megértsük a remélhetőleg végleg mögöttünk hagyott világot. Ám az is kérdés: ha mindenkinek megsimogatjuk a buksiját, aki ilyen-olyan kényszerből hallgatott eddig, akkor nem relativizáljuk-e azok teljesítményét, akik voltak elég bátrak ahhoz, hogy idejében kijöjjenek a fényre?