Fokozatosan kapcsolják vissza az áramot az elsötétedett Kubában
Részlegesen helyreállították az áramellátás.
- Hirdetés -
Részlegesen helyreállították az áramellátás.
Mondjuk soha senki nem is élt ezzel a párját ritkító lehetőséggel.
Korábbi játékaink nehezített változatával jelentkezünk. Tényleg jól ismered szűkebb hazádat?
A leminősítést elsősorban a Duna Aszfalt működési környezetével, nagyprojektjeivel és jövőbeni megrendelésállományával kapcsolatos bizonytalanság növekedésével indokolta.
A Lidl Magyarország és a Red Bull folytatja sikeres együttműködését: az áruházlánc hivatalos főtámogatóként csatlakozott az év egyik legőrültebb és leglátványosabb közösségi eseményéhez, a Red Bull…
A ködfoltok feloszlását követően napos idő várható gomolyfelhőkkel. Alapvetően száraz időre lehet számítani, legfeljebb keleten kevés helyen fordulhat elő futó zápor. A légmozgás többnyire gyenge…
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdán országszerte napos idő lesz, délután azonban délnyugaton helyenként megnövekedhet a felhőzet, és néhol rövid ideig tartó…
Ma már több olyan különleges autó is kapható, melynek sebességváltójából hiányzik a hagyományos rükverc.
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség feloldotta az oroszok egyéni részvételével kapcsolatos összes korlátozást, a csapatok versenyekre való visszatérésének ügyében pedig decemberben dönt. A Nemzetközi…
Hivatalosan működőképes az eEgészségem (e-Sănătatea mea) portál, az első napon azonban összeomlott. Az országos szintű, tényleges bevezetése szakaszosan valósul meg – jelentette be Horațiu Moldovan.
Egyelőre 2 hektáron oltanak a tűzoltók pontosabban csak ezután fogják felmérni drón segítségével a területet.
Belekapott egy fenyőerdőbe, és kiskerteket is veszélyeztet a tűz.
A lángok miatt egy lakóautó, melléképületek, egy lovarda és egy napelempark is veszélybe került.
Megszűnnek a nehézségeik.
Szárfellépők a debreceni stadionshow-n.
Az új MOHOSZ-vezetés kiszámíthatóbb működést, több párbeszédet és szolgáltatóbb szemléletet ígér a horgásztársadalomnak. Puskás Norbert elnök szerint a következő évek kulcskérdései között ott van a…
Sokan átnéznek efölött a fontos tényező fölött, pedig ebben rejlik a titok.
A pénteken átvonult hidegfront hatására jelentősen mérséklődött a hőség, de a meleg, nyári idő a hétvégén is egyértelműen velünk marad.
A gyorsaságáról ismert Solana tovább gyorsult: a hálózat történetében először csökkentették a tranzakciók feldolgozásához használt slotok hosszát. A cél, hogy a hálózat még gyorsabban erősítse…
Mondj igazat, és betörik a fejedet. Így járt az orosz fejlesztési bank (VEB) vezető közgazdásza, Andrej Klepacs is, aki egy zártkörű tanácskozáson még májusban azt állította, hogy Oroszország nem tud…
Mondj igazat, és betörik a fejedet. Így járt az orosz fejlesztési bank (VEB) vezető közgazdásza, Andrej Klepacs is, aki egy zártkörű tanácskozáson még májusban azt állította, hogy Oroszország nem tud…
Gratulálunk! 恭喜!
Most először sikerült Kínának visszanyernie egy űrbe kilőtt rakéta első fokozatát a szárazföldről.
Egy újabb bizonyíték arra, hogy az influenszerség egy szakma, és hogy az influenszerkedésből meg lehet élni.
Sajtóközlemény: Több mint száz építészeti, design- és zenei fesztivál, díjnyertes CLT (keresztlaminált tömörfa) épületek és egyedülálló szálláshelyek után a HELLO WOOD újabb formabontó projekttel…
Közel egy hónap kényszerleállást követően kedd délután újraindították az Országos Kataszteri és Telekkönyvi Ügynökség (ANCPI) e-Terra platformját.
Visszatér a kánikula.
Kifulladt az árrobbanás a lakáspiacon, amely a fokozatos normalizálódás irányába mozdult el a Zenga.hu értékelése szerint.
A SpaceX Falcon–9 rakétájának elhasznált fokozata szerdán csapódott a Holdba. A becsapódás nyomait elsőként a dél-koreai Danuri holdszonda találta meg.
A SpaceX Falcon–9 rakétájának második fokozata holdszondákat indított tavaly januárban a Holdhoz. A ritka eseményt szabad szemmel nem, de teleszkópokkal meg lehetett figyelni.
Tavaly év elején egy amerikai–japán küldetés részeként használták a rakétát.
Augusztus 5-én szokatlan eseményre kerül sor a Holdon: egy kiégett SpaceX Falcon 9 rakéta felső fokozata nagy sebességgel a felszínnek csapódik. Bár elsőre egy egyszerű űrszemét-balesetnek tűnhet, a…
Az uniós szabályok miatt a csomagolás átalakulhat, a zsugorfólia helyét új megoldások vehetik át az italpiacon.
A kollekció hazai kampányában Bolla Bendegúz és Süle Dóra kap főszerepet, az ULTRA NITRO 7 pedig elsőként viszi el a PUMA nitrogénnel dúsított habtechnológiáját a futballcipők világába.
A fegyveres erők és a rendvédelmi szervek ranglétrája zavarosnak tűnhet a laikusok számára, pedig van benne logika. Kvízünkből kiderül, mennyire ismered az egyenruhások rendfokozatait.
A jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép.
Szabó Bence július 7-i hatállyal ezredesi rendfokozatot kapott, és egyidejűleg Pósfai Gábor belügyminiszter kabinetfőnökévé nevezték ki. A Belügyminisztérium szerint a gyors előléptetést az új…
Szokatlanul gyors az előmenetele, de a Belügyminisztérium szerint indokolt a kabinetfőnöki kinevezéshez. A tárca jelezte, Szabónak ezzel kötelezettségei is keletkeztek: a rendészeti szakvizsga és a…
Megindokolta a Belügyminisztérium a volt nyomozó gyors előmenetelét.
Már Pósfai Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke ezredesi rangban.
Hivatalossá vált Magyarország csatlakozása az Európai Ügyészséghez, azonban a szervezet még hónapokig nem kezdheti meg a magyarországi működését. A következő időszakban jogszabályi és szervezeti…
Újraindul fokozatosan a közmédia hírszolgáltatása: az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató közölte, hogy míg az M1-en egyelőre futó hírszalag látható, több rádiócsatorna ismét sugároz híreket, de a…
Brüsszel ezzel egyelőre nem követné az ausztrál modellt, amely teljes tiltást vezetett be a fiatalkorúak számára.
A Duna Médiaszolgáltató és az MTVA közleménye szerint a közszolgálati hírszolgáltatás összehangoltan és fokozatosan újraindul a közmédia felületein.
A Duna Médiaszolgáltató és az MTVA bejelentette a hírszolgáltatás fokozatos újraindítását, amely új szakmai alapelvek mentén valósul meg.
Szombat esti közleményben jelentették be, hogy egyes felületeken már újraindult a hírszolgáltatás, de az élő műsorokra és a hirado.hu újraindulására még várni kell.
A Híradó portál tartalmi szolgáltatásának újraindításáról későbbiekben adnak tájékoztatást.
A rádiókkal egy időben az M1-en is újraindult a hírszolgáltatás
Csökkentheti az űrmissziók költségeit.
Kína első alkalommal nyerte vissza sikeresen egy hordozórakéta első fokozatát, miután a Hosszú Menetelés-10B rakéta leváló gyorsítórakétája függőleges ereszkedést követően egy tengeri platformra…
- Hirdetés -