Joe Russo szerint Tom Holland az utolsó nagy filmsztár: Elárulta, hogy mi az a tulajdonság, amivel kiemelkedik a többiek közül
A rendező szerint Hollandből ma már ritkán látott természetesség árad.
- Hirdetés -
A rendező szerint Hollandből ma már ritkán látott természetesség árad.
Sylvester Stallone lánya megidézte a régi hollywoodi csillogást a meseszép aranyruhájával! Sylvester Stallone gyönyörű lánya már 24 éves – igazi filmsztárként tündökölt édesapja mellett
A retró hatású felvételen Clint Eastwood, Sean Connery, Robert Redford, Sophia Loren és Claudia Cardinale látható nyaralás közben. A fotó azonban nem igazi.
Oscar-díjas szereppel mutatkozott be a moziban Marlon Brando oldalán, később forgatott Paul Newmannel, Cary Granttel, Yves Montand-nal és Tom Hanksszel is. 102 évesen meghalt Eva Marie Saint, az…
Következő összeállításunkban 25 filmsztárt, illetve kaszkadőrjeiket mutatjuk be, akiket azért fizetnek, hogy bevállalják helyettük a veszélyes jeleneteket. 25 őrületes hasonlóság filmsztárok és…
Hiába vetett be mindent Tom Cruise, úgy tűnik, nem sikerült megmentenie új filmjét, a Digger című szatírát. A produkció mindössze 8 millió dollárral nyitott az amerikai mozikban, és a nemzetközi…
Hétköznapi emberek, akik ismert filmsztárok hasonmásai lehetnének A következő képsorok hihetetlenek és mégis igazak. Egyszerűen elképesztő, hogy vannak emberek a hétköznapokban, akik a leghíresebb…
Görög Zita neve nemcsak a modellvilágból lehet ismerős a szemfüles rajongóknak: a kétezres évek elején egy hollywoodi vámpírfilmben is szerepet kapott. Az Underworldben Amelia vámpírvezért…
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében…
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot…
10 filmsztár napjainkból, akik már akkor is szerepeltek filmekben, amikor még senki sem ismerte őket Sok színész gyermekkora óta meghallgatásokon, hirdetéseken és interjúkon megy keresztül, mire…
Kevés magyar színésznő jutott olyan magasra a némafilm aranykorában, mint Putty Lia. A Kassa közelében született fiatal lány a húszas évek közepére Berlin ünnepelt filmsztárja lett, majd Adolph Zukor…
Gyakran előfordul, hogy egy színész annyira a magáénak akar tudni egy adott szerepet, hogy egészen drámai módon képes megváltoztatni a külsejét. Alábbi összeállításunkban ezúttal a legnagyobb…
Nem kapnak milliódolláros gázsit egy szerepért, de néha mégis a legemlékezetesebb alakítást a bundás négylábúak nyújtják. Cikkünkben olyan kutyákat (legyenek valódiak vagy animáltak) gyűjtöttünk…
Öt évvel ezelőtt, 2021. szeptember 6-án hunyt el Jean-Paul Belmondo, a francia film egyik legnagyobb legendája. Belmondo azonban korántsem volt egyedül: a 20. század francia filmje tele volt olyan…
Ez a két jóképű pasi egy 56 éves filmsztárnak a fiai – Kitalálod, hogy ki az apuka? A hollywoodi sztárvilág tele van ikonikus színészekkel, akik nemcsak a vásznon, de a magánéletükben is izgalmas és…
Szeptember 2-án ünnepli hatvanadik születésnapját Salma Hayek mexikói színésznő, akit olyan emlékezetes alkotásokban láthattunk, mint a Desperado, az Alkonyattól pirkatadig, illetve Az utolsó…
Filmsztárok akkor és most A mai korban élő emberek a legismertebb filmsztárokat úgy ismerik, mint ahogy a legtöbb filmben bemutatják őket: szépek, okosak, mindenhol a legdrágább ruhákban szerepelnek…
Felismered fiatalkori képein a későbbi filmsztárt? Már 53 éves, az egyik legsármosabb színész Hollywoodban Egyre több híresség oszt meg rajongóival fiatalkori képeket, amelyek bepillantást engednek a…
Alábbi összeállításunkban olyan átlagembereket mutatunk be, akik teljesen hasonítanak valamely híres filmikonra. Íme 10 filmsztár és elképesztő hasonmásaik a világból! Megdöbbentő hasonlóság…
Az Oscar-díjas angol színész, Eddie Redmayne forgathat a komáromi erődökben.
Felismered fiatalkori fotóján a későbbi filmsztárt? Ma már 56 éves, sok vígjátékkal csal mosolyt az arcunkra Egy régi fotó, amelyen még alig ismerhető fel a ma már világszerte ismert színész, számos…
A korábbi Pókember-filmekhez képest újdonság, hogy a most megjelent részben az autók már a történet részét képezik.
A színészt felmentették a nemi erőszak vádja alól, de „tiltott kapcsolat” miatt 99 korbácsütést szabtak ki rá. A MeeToo: 99 korbácsütést kapott a filmsztár bejegyzés először ACNEWS-én jelent meg.
Hosszú kihagyás után ismét reflektorfénybe került James Franco, aki TikTok-oldalán különös videókat kezdett megosztani. A színész azt állítja, titokzatos, nem emberi lényeket örökített meg, ám a…
Felismered fiatalkori fotóin a későbbi filmsztárt? Most már 74 éves, de a mai napig aktív A képeken látható fiatal férfi talán ismerős lehet azoknak, akik kedvelik a hollywoodi klasszikusokat, de…
- Hirdetés -