Élhető városi közlekedést hozhat az új KRESZ
A városi közlekedés kérdéseivel foglalkozó fórum mintegy 30 résztvevőjét dr. Kerékgyártó János, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte. Elmondta, a városi közlekedés a legösszetettebb és emiatt a legnehezebb terep nemcsak a közlekedésszervezés, de a jogalkotás számára is, hiszen minden közlekedési mód egyszerre, koncentráltan van jelen. Hozzátette, az egyeztetések során itt merül fel a legtöbb érdekellentét, mert mindenki a saját szabadságát, lehetőségeit szeretné növelni, ezt azonban nem szabad mások kárára megvalósítani. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a jogszabálynak elsősorban a biztonságos közlekedés feltételeit kell garantálnia mindenki számára, ugyanakkor az új KRESZ arra törekszik, hogy életszerű, jól alkalmazható szabályrendszert adjon, ami sok esetben szemléletváltást jelent a hatályos jogszabályhoz képest. Az egyeztetésen szó esett a járdahasználatot, a mikoromobilitási eszközök...
- Hirdetés -
