A rendőrség cáfolta Lázár János állításait
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a botrányba fulladt gyöngyösi Lázárinfót követően a rendőrök senkit sem igazoltattak, és a rendezvény szervezői nem is kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. Ezzel a rendőrség gyakorlatilag tételesen megcáfolta Lázár János korábbi kijelentéseit. A közlekedési miniszter ugyanis a pusztaszabolcsi fórum után azt mondta az újságíróknak, hogy onnan tudja: a Gyöngyösön a cigányozós mondatai ellen tiltakozók „bűnözők”, hogy az eseményt követően a rendőrség igazoltatta a rendbontókat. „Hát, nagyon egyszerű, a rendőrség nyilván igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó. Én annyit tudok, amennyit a kormány tagjai tudhatnak” – fogalmazott Lázár. A rendőrség tájékoztatása szerint azonban semmiféle igazoltatás nem történt. Független jogász szakértők arra is felhívták a figyelmet: a tiltakozók esetleges büntetett előéletére vonatkozó adatok jogszerűen nem k...
- Hirdetés -
