Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Eljött a joghorror kora, Orbán Viktor és társai azt hiszik, törvényen felül állnak, mert megválasztották őket

A nem létező Tisza-csomagról szóló bírósági ítéletek a Fidesz egyik legfontosabb kampányüzenetét ássák alá, így nem véletlen (de nem is elfogadható), hogy a kormánypárt egyre élesebben nyilatkozik a független bíróságokról, nyíltan pártossággal vádolva a törvényesség őreit. A Bors különszámának betiltásakor Lázár János egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak”. A hatalmi ágak (demokratikus alapvetésnek számító) szétválasztásából csúfot űző Fidesz egyre világosabban száll szembe a jogállamiság intézményeivel, a bíróságokat politizáló hatalmi ágként láttatva. A héten a közrádióban műsort vezető ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász és vendége értetlenkedett azon, hogy Trump (és Le Pen, Salvini másként) mint patrióta politikusok sorra bírósági ítéletekkel néznek szembe, ami szerintük skandalum, hiszen demokratikusan választották meg őket. E szerint: az amerikai elnök lényegében bármit megtehet, hiszen választói többség áll mögötte. A dermesztő érvelés zöld...

Femcafe.hu

Borsonline

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

balatonica.hu