Fél évvel ezelőtt felhívott egy nagyon kedves kollégám, barátom, és arra kért, hogy majd én írjak róla nekrológot. Aligha van ennél furcsább és szívszorítóbb kérés, egyben a leginkább megtisztelő, hiszen érződik, hogy akinek szól, abban bízik a másik és kölcsönösen szeretik egymást. László Gyula tudta, hogy hamarosan el fog menni. Mintha ezzel végrendelkezett volna.