Wladek Bélának fájt a feje, miközben Hevesi századosnál ült eligazításon. Tompán sajgó másnapos koponyája lőrésein kinézve tekintete időként a felettese asztalára kipakolt tárgyakra kúszott. Egy csúnya műanyag kávéstermosz (igaz, szép termoszt Wladek még életében nem látott), egy szerszámosláda, valamint egy táskarádió sorjázott a fényesre polírozott bútor tetején, továbbá egy négyzet alakú doboz, amin mindenféle kapcsolók és kijelzők voltak, egyik oldalán pedig kerekded lámpaszerűség díszelgett.– És akkor rá is térek rögtön a lényegre, hiszen azért vagyunk itt! – Hevesi parancsoláshoz szokott hangjára Wladek felhagyott a merengéssel. – Gondolom, szemet szúrtak magának az asztalomra kipakolt tárgyak.– Minek is tagadnám – mondta Wladek, és megpróbált kedélyesen felnevetni, de a végeredmény inkább emlékeztetett egy korhadt fapadló megkönnyebbült nyögésére.– Nos – Hevesi álltában összefonta maga előtt a kezét –, mérföldkőhöz érkeztünk.Hatásszünetet tartott, és meredten a másik arcába n...