A Fidesz politikusai már nem hisznek a túlélésben
Katona Tamás szerint Orbán Viktor még bízik abban, hogy túlélheti ezt a helyzetet, azonban jól láthatóan a Fidesz-vezérkar többi tagja már sokkal bizonytalanabb. A KSH egykori vezetője, volt pénzügyi államtitkár minderről a KlikkTV Mélyvíz című műsorában beszélt. Katona Tamás szerint attól még nagyon messze vagyunk, hogy a jelenlegi hatalom elismerje, tönkretették a magyar gazdaságot, zsákutcába jutottunk és egy mélyülő válságban vagyunk. Példaként említette, hogy az idei első félévben 0,1 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye a tavalyi első félévhez képest, de ezt feltehetően Orbán Viktor nem teljesen érzékeli. Az, hogy a kormányfő bizalma továbbra is töretlen a nemzetgazdasági miniszterben, Katona Tamás szerint nem véletlen, ugyanis Nagy Márton mindig azt mondja és azt teszi, amit Orbán Viktor hallani és látni akar. Ebből adódóan a gazdaság irányát tekintve teljesen reménytelen bármilyen változtatásra gondolni a jelenlegi hatalom részéről, rendszerváltás nélkül ez a gazdas...
- Hirdetés -