Fidesz vs Tisza: Néhány százezer emberen múlik a 2026-os választás
Orbán Viktor egyik interjújában arról beszélt, hogy a napirendről levett átláthatósági törvényt mindenképpen visszahozzák és az felvétel napján hallgatta ki a rendőrség a Pride megszervezése miatt meggyanúsított Karácsony Gergelyt – ezt a két témát járták körbe a vendégek a KlikkTV Visszaszámlálás című műsorában. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke azon az állásponton volt, hogy a recsegő-ropogó Fideszen belül is vita folyik, hogy milyen irányba menjenek az átláthatósági törvény kapcsán. Ott is vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy bármit azért nem, látják ennek az összes nemzetközi következményét. Nincs ez a történet lefutva – hangsúlyozta. Úgy véli, ez két irányba szól, egyrészt az érintetteknek, másrészt a saját közönségnek, hogy mi megoldjuk, elhallgattatjuk, ha meg nem sikerül, lehet mutogatni Brüsszelre. Veres Gábor újságíró szerint Karácsony Gergely meggyanúsítása a Pride megszervezése miatt lehet, hogy a jelenlegi Fidesz-tábor egyben tartását segíti,...
- Hirdetés -