Tizenegyedik alkalommal szervez természettudományos tehetséggondozó hétvégéket a GENIUS
Huszonkét kárpátaljai diák vesz részt a GENIUS három tehetséggondozó hétvégéjén, ahol biológiából, kémiából és földrajzból készülnek versenyekre.
- Hirdetés -
Huszonkét kárpátaljai diák vesz részt a GENIUS három tehetséggondozó hétvégéjén, ahol biológiából, kémiából és földrajzból készülnek versenyekre.
A férfi szexuális erőszakot követett el a rábízott, értelmi fogyatékossággal élő lakók ellen.
Október 1-jétől alkalmazzák a szülő-gondozókról szóló törvényt Szerbiában. A jogszabály havi 65 ezer dináros pénzbeli juttatást irányoz elő, amelyet a bejelentések szerint a későbbiekben emelnek…
Sikeresen lezárult a Sárospataki Képtár tehetséggondozó programja.
<pMi történik egy fiatal felnőttel, amikor elhagyja a gyermekvédelmi rendszert? Páll Csanád diplomamtervében egy fiatal felnőttek önálló életkezdését támogató utógondozó otthont tervezett. A munkát a…
Pierre, a Chimp Haven 54 éves csimpánza szürkehályog miatt megvakult. A műtét után újra láthatta régi gondozóját, és a vártnál hamarabb visszatérhetett társaihoz.
Nem minden az, aminek látszik.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) tartalmaz mind gyermekszüléshez, mind gyermekneveléshez kötődő szolgálati időket. Ezek a szolgálati idők…
Október 1-jétől kérelmezhetik az érintettek a szülő-gondozói státuszt. A kérelmeket elektronikus úton, illetve személyesen az illetékes szociális központokban lehet benyújtani, közölte szerdán a…
Imádnivaló jövevények a Balatonnál: csíkos és hófehér apróságok rabolják el a látogatók szívét.
Közel egy éven át lopták a takarmányt a tehéntelepről.
Megrázó biztonsági kamerás felvételek láttak napvilágot arról, hogy egy betegápoló hogyan bánt egy demens öregasszonnyal.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tehetséggondozó programot indít, amely segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat bent maradni az iskolában, gyakorlati tudást és vállalkozói mintát ad, és…
A program részletei és a fiataloknak szóló pályázati felhívás várhatóan ősszel jelenik meg a kamara felületein.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tehetséggondozó programot indít, amely segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat bent maradni az iskolában, gyakorlati tudást és vállalkozói mintát ad, és…
- Hirdetés -