Havas Henrik: sok gondom volt abból, hogy Forró Tamás ügynök volt
Bár az elmúlt napokban került nyilvánosságra, Havas Henrik már húsvét környékén tudta, hogy egykori kollégája, Forró Tamás meghalt – minderről az ismert újságíró Bolgár Györgynek beszélt a KlikkTV Tíz című műsorában. Havas Henrik elmondta, hogy Forró Tamással akkor ismerkedett meg, amikor Békés és Szolnok megyei tudósítóként felkerült Budapestre és a Magyar Rádiónál egy irodában helyezték el őket. Számos közismert műsor fűződik a nevükhöz, például az Első kézből, amelynek indulásáról érdekes részletek derültek ki a beszélgetés során. Soha nem tudta róla, hogy III/III-as ügynök volt, csak akkor szembesült ezzel, amikor a Magyar Nemzet lehozott egy jelentést, amit Forró Tamás írt Kardos Ernő kollégájukról. Havas Henrik a beszélgetés során azt is elárulta, hogy utánanézett, de őróla Forró Tamás nem jelentett. Hozzátette: meggyőződése, hogy miután Forró felkerült a fővárosba, szakított a III/III-mal, amit egy eset bizonyít, amelyet az interjú során szintén elmesélt. Mióta Forró Tamás üg...
- Hirdetés -