– Gyere, dobáljuk meg azt a büdös vénasszonyt! – kiáltott fel Dorci barátnőm, amikor kiértünk a térre. – Már megint galambokat etet.Aznap elmaradt a matekóránk, és mivel már csak egy hét volt hátra a nyári szünetig, a két lyukasóra alatt kilógtunk a suliból. Dorci egy ideig a park eldugott zugában kedvenc tornagyakorlatait végezte, egy lábon állt, ide-oda forgott, nem is értettem igazán, hogy mi tetszett neki ezen ennyire, de végül hajlandó volt velem valami harapnivaló után nézni. Egy jó óra múlva aztán túl voltunk a pizzaevésen, Dorci a fagyin is, ideje lett volna visszamenni, de ahogy megszólalt, érdeklődve kaptam fel a fejem.Az öregasszonyt igazából nem ismerte senki. Minden délben megjelent a téren, leült a szökőkút peremére, néha halkan zümmögött valami ismeretlen dallamot. Régi, foltos szoknya volt rajta, nyáron is vastag pamutharisnya, nyakában sál, fején szokatlan formájú kalap. Eleinte csak üldögélt, mindig az emlékművel szemben, arcát csukott szemmel a nap felé tartotta. ...