Komoly ambíciókkal érkezik a Cadillac a Forma-1-be 2026-ban
Az istálló vezetője úgy véli, biztosan szembe kell nézniük egy kemény sportág valóságával, ugyanakkor nagyon elszántak. "Jelenleg már kicsivel több mint háromszáz ember dolgozik a projekten, és napról napra erősebbek vagyunk. Ezek az emberek még az előtt jelentkeztek, hogy hivatalosan bekerültünk volna a mezőnybe" - jegyezte meg Lowdon. "Nem tűztünk ki konkrét célokat. Az autó teljesítményét nagyon nehéz meghatározni, mert ez a többi csapattól is függ. Nem tudjuk, mennyire leszünk versenyképesek." A csapatfőnök nem árulta el, hogy kik lesznek a pilóták és a tesztpilóták, de még arra sem válaszolt, hogy lesz-e amerikai közöttük, ugyanakkor nem zárta ki ezt. Úgy fogalmazott, hogy érdemeik alapján fogják kiválasztani a versenyzőket, nagyon jókat szeretnének alkalmazni, és az amerikaiak között is vannak ilyenek. A General Motors által támogatott Cadillac jövőre 11. istállóként csatlakozik a Forma-1-es mezőnyhöz, miután a hónap elején megkapta a jóváhagyást a kereskedelmi jogok birtokosá...
- Hirdetés -