Varju győzelme nagy teljesítmény, még ha a körzetben más ellenzéki jelölt is nyert volna
Varju László 52 százalékos győzelme komoly siker, komoly teljesítmény, ami egyben jól bizonyítja azt is, hogy Budapest azért továbbra is – finoman szólva – nem a Fidesz bástyája, hanem az ellenzéké – adott gyorsértékelést a hétvégi Újpest-Angyalföldi időközi választás eredményéről Horn Gábor. A Republikon Intézet vezetője szerint bárki indult volna egyedüliként az ellenzéki térfélről, az ilyen eredményt ért volna el, a körzet ugyanis erősen baloldali beállítottságú. Miközben érthető, hogy Gyurcsány Ferenc ezt a sikert megpróbálja a saját pártja javára fordítani, „a helyében én azért hinnék a közvélemény-kutatásoknak, ugyanis azok hűen tükrözik a magyar társadalom pillanatképét, s jelenleg nem úgy néz ki, mintha a DK 52, avagy akár 11 százalékon állna, hanem az 5 százalék környéként billeg” – húzta alá.
- Hirdetés -