Erkölcsi kötelességek
Mindenki tudja, aki ott volt: az 1989-90-es rendszerváltásnak három szabadságjog kiterjesztése ágyazott meg – az egyesülési, a gyülekezési és a sajtó-szólás-véleményszabadságé. Tudja Fidesz is, mivel ők is ott voltak, sőt elsőként éltek az új lehetőségekkel. Az egyesülési és a gyülekezési törvényt még jócskán a Németh-kormány alkotta meg 1988-ban, a sajtószabadság pedig formálisan nem is volt betiltva; egyszerűen csak elkezdték hagyni, hogy érvényesüljön. 89-ben az állami média (másmilyen akkor még nem volt) annyira szabadon és pártatlanul működött, mint azóta sem, soha. Az akkoriban nem ok nélkül üzenetrögzítős pártnak hívott Fidesz például azon kép alapján kapott közel 9 százalékot az első szabad választáson, amit a proletárdiktatúra tévéje és rádiója sugárzott róla. A nagy tüntetések meg 1988-tól tényleg egymást érték: a bősi vízmű ellen, a romániai falurombolás ellen, a kínai kommunisták terrorja ellen – felsorolni is nehéz lenne mindet; és mindegyik arról szólt, hogy ellentmond...
- Hirdetés -