Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

800 milliárd eurós fegyverkezési programot hirdet az Unió

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden bejelentette, hogy az EU közel 800 milliárd eurót mozgósíthat az európai védelmi ipar megerősítésére és a katonai képességek növelésére. A Reuters értesülései szerint az EU javaslatot tesz arra, hogy a tagállamok nagyobb költségvetési mozgásteret kapjanak védelmi beruházásaikhoz. Emellett egy 150 milliárd eurós hitelkeretet is biztosítanának, valamint ösztönöznék a magántőke bevonását. Von der Leyen hangsúlyozta: nem az a kérdés, hogy Európa biztonsága veszélyben van-e, vagy hogy nagyobb felelősséget kell-e vállalnia, hanem az, hogy készen áll-e a helyzet megkövetelte határozott cselekvésre. Kiemelte, hogy „az újrafegyverkezés korszakát éljük”, és Európa elkötelezett a védelmi kiadások jelentős növelése mellett. A Bizottság elnöke szerint rövid távon Ukrajna támogatása, hosszú távon pedig Európa saját biztonságának megerősítése a cél. Bejelentése végén hangsúlyozta: Európa készen áll arra, hogy felelősséget vállaljon, és a „Re...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

Sokkoló adatok az USAID-ről

10perc.hu

Médiapiac

Gondola