A liberális (vö.: a sokszínűséget elfogadó plurális) demokráciák hosszú évtizedekig működtek abban a hiszemben, hogy a világot sokféleképpen lehet nézni, és kormányozni is sokféleképpen lehet egy országot. Abban is konszenzus alakult ki, hogy mind a baloldal, mind a jobboldal (és az árnyalataik) sokféleképpen tudnak célt és/vagy eszközt téveszteni. Az elkúrásjog szakadatlanul demokratikus. Megnyugtató volt ez a tudat sokáig, hiszen az alkotmányos fékekkel és a választói joggal ügyesen el lehetett tanácsolni azokat a politikusokat, akik bekattantak. Példának okáért a családjuk gazdagodásán tüsténkedtek, vagy – és ez még ijesztőbb – azt gondolták, hogy csak ők menthetik meg a nemzetet/a világot. Az ilyen hatalomnak vérmérsékletétől függő intenzitással, de mindenképpen idegesen mutat ajtót a nép előbb-utóbb: „miért nem húztok végre a f…szba!” (Vö.: Magyar Narancs szerkesztőségi cikk az Antall-rezsimről 1993 tájáról.)