Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Tavaszias idővel indul a hét, 13 fok is lehet napközben

Hétfő reggel, délelőtt még erősen felhős vagy borult idő lesz, majd nyugat felől szakadozni, vékonyodni kezd a felhőzet - ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken, délután már a keleti vidékeken is egyre kevesebb helyen fordul elő kisebb eső. A döntően nyugati, északnyugati irányú szél a délnyugati országrészt leszámítva a nappali órákban nagy területen megerősödik, a hegyekben, illetve holnap néhol síkvidéken is előfordulhatnak viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és 4 fok között alakul, amely az ország nagy részén még várhatóan este, késő este beáll. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 8 és 13 fok között várható, de az északkeleti, keleti határvidéken ennél több fokkal alacsonyabb is lehet.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten