Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Hálapénzt kérő szülésznők ellen indítottak eljárást

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya egy fővárosi kórház öt szülésznőjével szemben indított eljárást. A nyomozás adatai szerint az egészségügyi dolgozók legális jövedelmükön felül alkalmanként jellemzően 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegeket kértek a levezetett szülésekért a kismamáktól, illetve azok családtagjaitól. Hogy a bűncselekményeket leplezzék, egyéni vállalkozói jogviszonyt létesítettek, amelynek keretében szülésre felkészítő konzultációt tartottak, amelyekért 15 ezer és 30 ezer forint közötti összeget számláztak. Az őket előzetes konzultációra felkérő kismamák szüléseinek levezetésében akkor is részt vettek, ha az nem az ő munkaidejükre esett. A hálapénzt számláikra utaltatták, közleményként konzultációt, tanácsadást vagy szülésfelkészítést kellett feltüntetni, az összeg azonban a konzultációs díj...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten