Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Így változik a minimálbér és a garantált bérminimum összege

Megszületett a bérmegállapodás a versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumán, három évre szólóan. Kiderült, mennyivel emelkedik a következő három évben a minimálbér és 2025-ben a garantált bérminimum. De van azért némi mozgástér. A minimálbér 2025-ben 9 százalékos emeléssel 290 800 forintra növekszik, 2026-ban 13 százalékkal, 2027-ben pedig további 14 százalékkal fog emelkedni az összege A garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik, a jelenlegi 326 ezer forintos összeg 348 800 forintra. Bérajánlást is megfogalmaztak a megállapodásban minden munkáltató részére azzal, hogy törekedjenek a következő években a keresetek reálértékének növelésére. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban elmondta: Ahhoz,hogy egy ilyen jelentős, többlépcsős minimálbéremelést végre lehessen hajtani és a vállalkozások kaphassanak valamiféle kompenzációt, a kormányzat vállalta: azon munkavállalók esetében, akik a 2024. szeptember 1. és november 15. közötti időszakban legfel...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten