Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Pécsi középiskolások jutottak az országos pénzügyi vetélkedő döntőjébe

Az országos döntő 20 fős mezőnyéből már megvan nyolc – legutóbb Fejér, Somogy és Baranya vármegyei csapatai küzdöttek nagyot a második versenynapon. Három vármegye csapatai közt folytatódtak a küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! elnevezésű pénzügyi tudatossági verseny második fordulójában. Fejér, Somogy és Baranya szakképzésben részt vevő középiskolás diákjai mérhették össze tudásukat az online megrendezett fordulóban. A csapatok közül azok folytathatták a versenyt, amelyek október 22-én sikerrel vették az első fordulós akadályokat. A második fordulóban is kellett kvízkérdésekre válaszolni, ezt követően azonban már egy szóbeli fordulóra is sor került, amelynek során villámkérdésekre és – megfelelő felkészülési időt követően – egy kifejtős kérdésre is választ kellett adniuk a csapatoknak. Szakértő zsűri előtt derült ki, mit tudnak a diákok befektetésekről, hitelekről, biztosításokról, vállalkozásokról, zöld vagy épp digitális pénzügyekről – a feleleteket ezúttal is a N...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten