Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Ismét sztrájkot hirdettek a belgiumi Charleroi repülőtéren, az összes induló járatot törlik kedden

Az ország második legforgalmasabb repülőterének számító Charleroi a döntést azzal indokolta, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a szükséges biztonsági ellenőrzéseket. Bár hozzátette azt is, hogy a törlés az érkező járatokat nem érinti, óva intette az aznap érkezőket, egyeztessenek légitársaságaikkal, mert elképzelhető, hogy egyes járatokat átirányítanak. A törlés 89 járatot, azaz mintegy 1600 utast érint, akik eldönthetik, hogy másik időpontra foglalnak helyet vagy visszakérik a jegy árát. Charleroi-n - ahogy Belgium másik nagy repülőterén, a zaventemin - már október 1-jén is beszüntették a munkát, a biztonsági személyzet akciójához akkor más dolgozók, köztük a takarítók is csatlakoztak. A sztrájkkal fel akarták hívni a figyelmet az "alapvető fontosságú munkát végző" alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban. Az új felhívásban a szakszervezetek azt vetették a munkaadók szemére, hogy nem tartják tiszteletben a párbeszédet....

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Rekordsiker a Balatonnál

vasarnap.hu

10perc.hu