„Nekem úgyis kettő van” – ezt a mondatot hallottam a legtöbbször a donoroktól a transzplantációs világnapon. Szinte úgy beszéltek a saját veséik felajánlásáról, mintha csak egy kiló cukrot adtak volna kölcsön egy szomszédnak. Abban eddig is biztos voltam, hogy ha majd oda jutok, felajánlom majd a szerveimet, hátha ezzel tudok segíteni valakinek, az élő donáción azonban még sosem gondolkoztam. Persze, hála Istennek, eddig nem is kerültem olyan helyzetbe, hogy ez valóban eldöntendő kérdés legyen.